Augusztus végén nagy vihart kavart egy hír. Minden szálláshely-szolgáltatónak legkésőbb 2021. szeptember 1-jétől rendelkeznie kell olyan szálláshelykezelő szoftverrel és okmányolvasóval, amely a VIZA rendszer számára történő, szálláshelyenkénti adattovábbításra képes.
A nehézségek
A hír kapcsán több szállásadó is nehezményezte, hogy jelentős számú olyan foglalásuk is van, ahol a gyermekek nem rendelkeznek személyi igazolvánnyal vagy útlevéllel. Így nem tudják fogadni a családot, bevételtől, vendégtől esnek el. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége is megszólalt az ügyben, jelezve, hogy a jelenlegi helyzetben ez csak tovább ronthatja a turizmus őszi helyzetét, ezért türelmi időt kértek az eszközök beszerzésére.
Türelmi idő
A napokban került kihirdetésre, hogy a jövő év elejéig türelmi időt kapnak a szállásasdók, így a 14 év alatti vendégeket továbbra is a megszokott módon fogadhatják. Novák Katalin az általa vezetett közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs utolsó ülése után jelentette be a családok számára nagy könnyebbséget jelentő változást. Ezt az MTI tudósítása szerint azzal indokolt, hogy sok gyerek nem rendelkezik igazolvánnyal.
Ezzel a döntéssel van idő arra, hogy a vendégek is tudomást szerezzenek arról, hogy jövőre már csak igazolvánnyal utazhatnak a 14 év alattiak is. Van idő megigényelni a Kormányablakokban az igazolványokat.
Sok vendéget ért meglepetésként, hogy a család minden tagjától igazolványt kért a recepciós amikor megérkeztek a szállodába. Volt, aki a rendelet miatt nem tudta igénybe venni a szolgáltatást. Szerencsére ez január 1-ig nem fog megismétlődni.
További információ: https://vizainfo.hu/
Forrás: https://vizainfo.hu/ és https://turizmus.com/
kép forrása: People vector created by pch.vector – www.freepik.com
0 hozzászólás