Felkészültél a vendégek elvárásaira?
Szerinted a digitalizáció egyet jelent az Internet használatával? Ha igen, akkor még sok a teendőd.
A digitalizációnak köszönhetően olyan innovatív változások is történhetnek a szállodádban, melynek köszönhetően az alapvető munkafolyamatok lerövidülhetnek, meggyorsulhatnak.
A digitalizáció – komplexitása miatt – kihatással van az emberek életére, így új igényeket is kelt bennük. Ez hosszú távon befolyásolhatja a különböző generációk szociális viselkedését.
Mit vár el a vendég?
A digitális kommunikáció erősíti az individualizmus térnyerését is, mely a szállodákban is lecsapódik. Hiszen a vendég ugyanazt várja el a szállodában, mint a mindennapi életben, azaz, hogy azonnal információhoz jusson a saját okos eszközén keresztül. Az utóbbi pár évben ez a folyamat nagyon felgyorsult és teljesen megváltozott a szolgáltató és a vendég kapcsolata. Ennek legfontosabb példája a vendégek személyre szabott igényeinek való megfelelés.
Éppen ezért kell, hogy a te szállodád is haladjon a korral és az üzleti stratégia elemeként jelenjen meg a digitalizáció. A statista.com 2020-as felmérése az utazók körében azt mutatja, hogy a vendégek 62%-a venné igénybe a szálloda applikációját a check-in/check-out folyamatokhoz, 30% használná a szálloda weboldalát és csupán 8% menne oda ténylegesen a recepcióhoz. 73% használná a saját telefonját az ajtó nyitásához. 53%-a megkérdezetteknek szívesebben rendelne a mobiltelefonján, mint a szobai telefonon keresztül.
Ez a statisztika is azt támasztja alá, hogy maga a digitalizáció egy olyan digitális technológiai és üzleti folyamat, ami hatással van a szálloda üzletmenetére.
Miben segít a digitalizáció?
Neked van olyan digitális megoldásod, amivel csökkenteni tudtad a költségeidet? Esetleg növelted a szolgáltatásaid színvonalát és ezáltal a vendégelégedettség is jobb lett?
A különböző digitális szolgáltatási platformok – foglalási oldalak, social media integráció, személyre szabott hirdetések – megadják azt a lehetőséget a vendégeknek, hogy kényelmesen, a saját napi rutinjukba illeszkedően tudják megválasztani az általuk preferált szolgáltatásokat.
A szállodák a különböző digitális megoldásokkal olyan egyedi értéket teremthetnek, amelyeket a vendégek nagyra értékelnek. A hagyományos döntéshozatali folyamatok helyett a személyre szabott ajánlatok térnyerése zajlik, mely a mesterséges intelligencia jelentőségét növeli, hiszen a vendég reakcióinak és viselkedésének azonnali elemzésével elősegíti a vásárlási hajlandóságot.
Ha a célcsoportod inkább a fiatalabb generáció és az üzleti utazók, akkor biztos lehetsz abban, hogy a digitális fejlesztésekre szükséged van a szállodádban. A következő blogbejegyzésben hozok egy olyan táblázatot, ahol összefoglalva megtalálhatod szinte az összes digitális platformot, ami ma elérhető a piacon.
Forrás: https://www.statista.com/
Kép forrása: Cartoon vector created by vectorjuice – www.freepik.com
0 hozzászólás